A szerelem kétség kívül a legnemesebb érzés az emberi kapcsolatok terén. Valamiféle spirituális cement, ami összetartja a világot, a boldogság alap összetevője.

Így Valentin-nap környékén elég aktuális téma, mindegy, ki mennyire rajong ezért az „ünnepért”.

Különbséget kell tennünk igaz szerelem és hamis szerelem között. Ugyanis van szerelem, ami szabaddá tesz, felemel spirituálisan és nemesíti a szellemet, és van a hamis szerelem, ami megpróbál irányítani, tiltani, korlátozni, rabszolgává alacsonyít, és megköveteli az engedelmességet.

Az igaz szerelem kéz a kézben jár a bölcsességgel és igazsággal. Az igaz szerelem ritka, és gyakran tévedünk, amikor azt hisszük valóban szeretünk.

Ezt nem lehet tanulni, és főleg nem egy sor szabály betartásával fogunk rátalálni. A randizás szabályai és társai, csak egy jelenség, amiből látszik, hogy az emberek mennyire eltávolodtak önmaguktól.

Ez az amiről álmodozunk fiatal korunk óta, de a mesék ritkán térnek ki arra, hogyan is lehetne megvalósítani mindezt. Jól hangzik a herceg fehér lovon, hatalmas mennyegző, örök hűség, holtomiglan-holtodiglan, de nézzük a realitásokat. A mesékben nem hiszek.

Az igaz szerelem nem a birtoklásról, önzésről, féltékenységről szól. Sokkal inkább arról, hogy valóban a legjobbat akarjuk a nekünk fontos embernek, még úgy is ha az esetleg nekünk fáj. És még mielőtt valaki félreértene, ez szeretet, nem önfeláldozás.
“A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (…) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet – ha már megszűnt is – visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerűbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.” (Popper Péter)

Joy